Sportban nagy! - Mirjam (esztétikus gimnasztika)

2020.09.10

Mirjam egy gyönyörű és látványos, ám kevésbé ismert sportág versenyzője, ez pedig az esztétikus gimnasztika. A finn gyökerekkel rendelkező sportág első nemzetközi versenyét 1996-ban, az első világbajnokságot 2000-ben rendezték. A Magyar Esztétikus Gimnasztika Sportszövetség 2011-ben alakult. Budapesten 2013-ban és 2015-ben is rendeztek nemzetközi versenyt, 2018-ban pedig már a világbajnokságnak is fővárosunk adott otthont.

A klasszikus művészi tornához hasonló, kézi szerek nélkül űzött sportág. Olyan természetes mozgást jelent, mely magában foglalja a harmonikus, ritmikus és dinamikus mozgásformákat, melynek jellemzője a folyamatosság. A tánc, balett, ritmikus gimnasztika mozgásanyagát az akrobatika elemeivel ötvözi. A sportág általános fizikai tulajdonságai: hajlékonyság, gyorsaság, erő, koordináció, könnyedség.

Mikor kerültél kapcsolatba az esztétikus gimnasztikával?

Ötévesen kezdtem el tornázni, már akkor is a mostani edzőmmel Meszler Viktóriával. Az még nem esztétikus gimnasztika volt kifejezetten, de nagyon hasonló, majd nagyjából 1 év múlva kezdtük el az esztétikus gimnasztika alapjait gyakorolni.

Miért szeretted meg ezt a sportágat? Számodra mi ennek a sportágnak a varázsa?

Mivel nem szeretem a szereket - például a labdát - és egyedül nem is mernék kiállni, de táncolni és tornázni szeretek, ezért ez a sportág tűnt számomra a legideálisabbnak. Nem csak a sport, hanem az edzők hozzáállása is megfogott, biztos vagyok benne, hogy a két legjobb edzőt kaptam! Ők figyelembe veszik a gyerekek képességeit, hogy ki-miben tehetséges és egy gyerekre sem erőltetnek rá olyat, amit nem tud, vagy amire nem képes. Nekem ez különösen fontos, hiszen nem vagyok túl laza és hajlékony, így én jóval kevesebb akrobatikus elemet tudok megcsinálni, ezt viszont próbálom a törekvésemmel és kitartásommal pótolni! Ha ezt az edzőim nem vették volna figyelembe, most biztosan nem tartanék ott, ahol vagyok.

Milyen és mennyi edzésetek van egy héten?

Hetente két edzésünk van az edzőinkkel, ahol a fő hangsúly az elemeken, koreográfián van, és van még heti egy erősítő edzésünk, ahol külön edző foglalkozik velünk.

Milyen egy esztétikus gimnasztika verseny?

Csapatsportág, így 4-12 fős csapatok versenyeznek, azaz bemutatják zenére a táncos, összehangolt gyakorlatot. Minden évben egy őszi és egy tavaszi versenyszezon van, ami két-három versenyt jelent. Szerintem nagyon látványos egy ilyen verseny, mivel az összhatást az adja nálunk, hogy folyamatosan hullámzanak a mozdulatok, vagy egy-egy ugrással átlendülünk egy másikba, hiszen a dinamika ugyanúgy jellemző a gyakorlatokra, mint a művészi kivitelezés.

Milyen a ti csapatotok?

Mi hatan vagyunk, bár van még pár tagja a csapatnak, de ők sajnos egészségügyi okok miatt nem versenyezhetnek velünk. Az edzésekre ők is eljárnak és segítenek is minket. A mostani csapatunk nem túl régóta van így együtt, de már régebben alkottunk egy csapatot, ezért egészen jó az összhang közöttünk.

Mennyi idő alatt áll össze a koreográfia?

Ha teljesen új koreográfiával készülünk, akkor 1-2 hónap alatt rakjuk össze, de ha például egy másik csapat gyakorlatát "örököljük meg", akkor akár 1 hét alatt is meg tudjuk tanulni, utána legfeljebb már csak szépítgetni kell rajta. A mostani gyakorlatunk még nagyon az elején jár, hiszen csak 2 héttel ezelőtt kezdtük el tanulni.

Kik segítik a felkészüléseteket?

Elsősorban a két edzőnk, hiszen ők állítják össze a gyakorlatainkat. Meszler Viktória, aki esztétikus gimnasztika edző, koreográfus/balettművész, valamint Fazekas Regina esztétikus gimnasztika edző és nemzetközi bíró is.

Mikor lesz a következő megmérettetésetek?

Ha minden jól alakul, akkor a következő versenyünk október 3-án lesz.

Kinek ajánlanád az esztétikus gimnasztikát? Mi a legnagyobb előnye ennek a sportnak?

Minden tornázni, hajlongani, táncolni, mozogni szerető lánynak, de akár fiúnak is tudom ajánlani. Bár Magyarországon úgy tudom, hogy fiúk még nem űzik ezt a sportot, de külföldön már igen. Nagy előny, hogy itt nincsenek szerek, nincs súlykorlát és ez tényleg az a sport, amint még harmincévesen is végezhet az ember, innét nehezebb kiöregedni, mint sok hasonló sportból. Bár kívülről nézve biztos könnyednek és lazának tűnhet, itt fontos, hogy minden testrésze erős legyen az embernek, ezért ez egy olyan sport, ami az egész testet átmozgatja. Szóval szinte bárkinek ajánlanám, gyertek mozogni!

Köszönöm neked és az edzőidnek is, hogy megnézhettem milyen is egy ilyen edzés! Remélem hamarosan a versenyen is láthatlak titeket!

#sportbannagy

#gyereksportfoto

#susanvikiphotograpy

#esztetikusgimnasztika

#teambalance